Turizmus, brit sportok és Kleofás, a renitens szemöldökszál

Kedves Címzett!

Lassan többszörös mérföldkőhöz érkezünk, úgyismint:
- Pár napon belül egy hónapja lesz, hogy Itáliába sodródtam
- Ezzel egy időben véget ér a magyar EU elnökség, melyet a lengyel vált fel.

A kettő közül természetesn minket az első érdekel jobban, mivel mit nekünk hülye elnökség, pfuj (én azért ehelyt gratulálnék ex-kollegáimnak, akik erejükön felül dolgoztak az elnökség sikeres lebonyolításán). Szóval egy hónapja, 1/12 éve vagyok itt. Itt ezen a helyen, amiről már oly sokat meséltem, de még oly sok mindent tartogat. Lássuk mit tartogatott a múlt hét.

Először is megvolt az első kezdő olasz nyelvórám, némi puskázással már be tudok mutatkozni, jónapot kívánni, meg valamelyest káromkodni - igaz utóbbit jellemzően nem a nyelvórán sajátítja el az ember. Mi chiamo András, sono ungherese. Porca miseria!

A hét második felében zajlottak az 5v5-ös focikupa, a Schuman Cup utolsó meccsei, így gyakran találtuk magunkat munka után a kispálya mellett bömbölve. A magyar-török keverék csapat ügyes volt, végül csoportharmadikok lettek, ami összesítettben nem tudom mit jelent, de legalább nem mi kaptuk a leggyérebbekenek járó Fakanál díjat.

A torna győztesei végül a Portugálok lettek (nahát). A kupa lezárultát persze megfelelően meg kellett ünnepelni, erre a JRC Klubház és némi koncert biztosított méltó keretet. Itt el lehetett simán lötyögni éjfélig és akkor az ember mehetett volna az ágyba jól megérdemelt pihenését tölteni. Na de nem itt Isprában.

Merthogy kitartóbbak illetva a szociális kényszer előtt meghajlók ezután még elzarándokoltak az Isprától északra fekvő régi strandra, ahol nyárközép ünnepélyt rendeztek a leghosszabb nappal tiszteletére. A szervezők szerint valami ilyesmi ünneplés volt alapvetően az irányadó a mi esténkhez is. De persze ennél azért szolidabban sikeredett a szűkkörű minifesztivál, melynek legemlékezetesebb pontja számomra a finn Salmiakki nevű csodaital és az annak ízével készült gumicukor okozta szájüregi sokkélmény volt. Leírhatatlan megrázkódtatást okozott az ánizsos, kesernyés, gyógyfüves, alkoholos és legfőképpen erősen sós ízélmény. Minden Kedves Címzettnek csak ajánlani tudom.

A hajnalba nyúló csápolás stratégiailag meglehetősen megfontolatlan lépés volt annak tükrében, hogy másnap elég korán kellett kelni. Merthogy bizony egésznapos busztúra előtt álltunk. Intenzív söraurával körülvéve és félig nyílt, csipakeretes szemhéjjal csoszogtunk a parkolóban várakozó buszhoz, melyet csurig töltöttek a Liguriát látni vágyó JRC-s arcok. Liguria a csizma felül kiterülő szárának elülső része, Genovával és festői partmenti településekkel. Az olasz Riviéra egyik nagyobbacska gyöngyszemébe, Santa Margheritaba vitt buszunk, egy makacs autópálya dugó miatt azonban ez a vivés a sztenderd 3 óráról 4 órára hízott. Sebaj, legalább kialudtuk magunkat.

Már Santa Margherita is sok különleges látnivalót tartogatott volna, azonban a buszból kigémberedő heringemberek célirányosan a kikötő felé vették útjukat, ahonnan hajók vitték tova a turizálni vágyókat a környék szebbnél-szebb kikötővároskáiba. Mivel nekünk Portofino nevét suttogták a legtöbben, és mivel az volt a legközelebb (így a legolcsóbb megközelíthetőségű), hát oda váltottuk jegyünket. A szűken vett környék egyébként minimum két-három napra való látnivalót tartogat, nekünk azonban alig öt óránk állt rendelkezésre.

A teljes erőből perzselő Nap alatt történő járkáláshoz remekbe szabott helyi fagylaltok adták az energiát. Az energia kellett is, mert magasra akartunk törni, hogy teljes pompájában lássuk Portofinot. De valahogy az Istennek sem akart olyan igazi kilátás nyílni, hogy zavaratalan panorámában legyen részünk, úgy kellett trükközni, kerítés mellett felmászni, egyensúlyozni hogy mégis valamit lássunk. Se kilátó, se semmi. Ekkora ziccert kihagyni nagy blamázs az olasz turisztika részéről...(persze az is lehet, hogy nem a legjobb helyről próbáltunk nézni, de kinek volt ereje, ideje bejárni az ismeretlen hegyoldalt). Elpilledve viszaereszkedtünk a városba, körbejártuk a vendéglőkkel körbebástyázott kikötői sétányt, majd bepróbálkoztunk a város felett magasodó kastély meghódításával is. Innen sem sikerült olyan igazi totál panorámát találni, pláne, hogy a kastély pont le volt zárva privát rendezvény miatt. De a félreértések elkerülése végett: így is ide meg oda voltunk a látványtól, a városkától, még ha bűzlött is az egész a turistáktól (így tőlünk is). Visszahajózás előtt még távolról rácsorgattuk nyálunkat az óriásjachtokra, amin furcsa gazdag emberek falatoztak és napszemüveges testőrök grasszáltak. Ez egy olyan dimenziója a gazdagságnak, ami számomra már alapból kissé ellenszenves is... aztán ha enyém lenne az a hajó, lehet nem utálnám magam.

Alább a képek, férfi Címzettjeim számára külön kiemelném az exkluzív Michele Wild portrét!



Michele Wild átverés miatti anyázás lefolytatható a komment részlegen.

Hazabuszozás előtt egy gyorsat csobbantunk még az adriai habokban, elhabzsoltunk még egy remekbeszabott fagyit, aztán hazáig ájultan csorgattuk a nyálunkat üléseinkben. És a legjobb az egészben a magamfajta garasoskodóknak, hogy hála a buszút baráti árának, az egész kirándulást bagatell összegből lehetett kivitelezni. Fárasztó nap volt, irány az ágy. De nem itt Isprában.

Hogy véletlenül se ússzuk meg a napot ennyivel, hogy-hogy nem, pont ezen a szombat estén volt az év talán legnagyobb volumenű isprai megmozdulása, egy egyéjszakás tóparti fesztivál. Apelláta nincs, menni kell. A hömpölygő tömeg és a mosógépzene elől először messze menekültünk, csendes diskurzust folytatva a mai fiatalság helytelen viselkedésformáiról. Majd valahogy csak erőt vett rajtunk a fesztivál lüktetése, sugárzása és végül korahajnalig igen irdatlanul szeleteltünk a tánctéren (gyakorlatilag a tó partján), és még örültünk is neki.

Joggal gondolhatná Kedves Címzett, hogy ezután már csak kijár egy kiadós alvás és lustálkodás. De nem úgy Isprában. Délelőtt kelés, ebéd helyett floorball, majd egy gyors zuhany utána irány golfozni. Áh dehát persze, hogy ingyenes golfozás, ott még nem tartunk, hogy úgy igaziból, burzsujosan. De a lényeg, hogy golfoztam, először és - lottó ötös hiányában - valószínűleg utoljára is. Najó a teljes igazság az, hogy a putting (likbagurítás) és a driving (tovasuhíttás) gyakorolgatása illetve ezzel szimultán a gyep felkapálása messze áll a valódi játéktól, de a mozgás alapjait így is felfedezhettük. Sőt tucatnyi ütés és bénázás a tűzőnapon bőven elég ahhoz, hogy az ember kis híján belefulladjon saját izzadságába. Másnap pedig az ütőt görcsösen markoló tenyérizmok sajgása jelzi: ez tényleg sport. Miután kellőképpen kibénázta magát a csapat, ingyen aperitivoval vendégeltek - ez amolyan étvágyerjesztő falatkák és italok felszolgálását illetve gyors elfogyasztását jelenti, de gyakran olyan jól sikerül ez a gerjesztés, hogy az embernek már nem is marad a végén étvágya. Valaki még feldobta, hogy ezután menjünk le a tópartra, de kedv, erő illetve lábak hiányában erre már nem került sor. Ehelyett hajnalba nyúló kenyérsütéssel, majd ágybaájulással vetettem véget a hétnek. Eredmények megtekinthetőek a kifőzdében.

Új hétre virradt a nap, és én naív mit sem sejtettem arról, hogy este rögbizni fogok. A brit sportok egyik legkeményebikének legpuhányabb változatát játszottuk, ez a touch rugby, ahol a labdás embert elég megérinteni, hogy megálljon a támadás. Az eredmény, sok futás, sok passz, kevesebb hiányzó fog. A füvön azért így is rendesen csúszkáltunk, elkél ide a stoplis cipő. A játék végén pépessé izzadt testünket a tóba mártogattuk, majd tikkadt nyelvünkkel fagyit nyaldostunk a naplementében, hogy még jobb legyen nekünk.

Aztán mint ma kiderült, ez nem is játék volt, hanem inkább edzés, mert szombaton Velencétől nem messze egy torna is lesz, ahova lelkes csapatunk nevezett is. És hogy akkor ott is aludnánk... na ez a momentum nekem kevésbé gyere be, de meglátjuk hogy alakul.

Ja és Kleofás. Ő egy renitens szemöldökszálam, félre is áll folyton, hosszú is, sprőd is, meg szőke is. Szerintem ilyen eddig nem volt. Talán a megfeszített szociális élet eredménye? Figyelemmel kísérem, aztán ha szaporodik, akkor... nos akkor sincs semmi, jó ez így, ahogy van.

Izzadt üdvözlettel:

Suna Haddjár

Magyar virtus

Bónusz a sárkányhajók viadalához: íme a magyar virtus 0:45-nél.




Az elkövető Andrei/András amúgy erdélyi gyökerekkel rendelkezik, de magam sem szólhattam volna ékesebben magyar nyelvünkön.

Amelyik Kedves Címzett megtalál a videón az vagy nagyon ügyes, vagy csak jól tippel.

És egy kis pontostás:

A mi időnk:  2'40''17 (sponsored by Tompika)
A nyertes ideje: 2'09''12

Hungaro-Feszti körkép

Kedves Címzett!

Újfent jeles eseményekről van szerencsém beszámolni. Először is az időjárás kezd magához térni, úgy néz ki, csak kilábalunk ebből a bárikus mocsárból. Mely kilábalás szombaton, pont jókor vette kezdetét, hisz ezen a napon két igen időjárásfüggő, tömegmozgató program is kitűzésre került.

Délelőtt került sor az ominózus jótékonysági dragonboat versenyre, amit Etiópia megsegítésére rendeztek. Na kérem itt nem kellett távcsővel keresni a hülyéket. Indoklást lásd később, képekben. Említett hülyék szerencsére kedvező időjárási körülmények között mérkőzhettek meg egymással 13 csapatra osztva, egyszerre 2-3 hajós fordulókra bontva. A sors szerencsés fordulatának hála végül én is hülye lehettem - találtam magamnak egy csapatot így last-minute.

Az egyes fordulók fej-fej melletti küzdelmeinek megnyerése csupán jelképes melldöngetésre adhattak okot, hisz csak az elért időeredmény számított a rangsorban. Így történhetett meg az is, hogy jóllehet lenyomtuk a velünk egy körben induló hajókat, összesítésben igen gyászos időeredményt értünk el. Ez több tényezőnek is betudható:

-ugyan volt előző héten edzés, de azon nem vett mindenki részt a csapatból
- akik részt vettek, azok nem a saját csapattársaikal eveztek, így nem volt összeszokva a team
-a Jóisten nem bánt túl bőkezűen, amikor az evezőstehetséget osztotta csapatunknak
-mindezekből kifolyólag nagyon nem sikerült egyszerre evezni, ami pedig a gyors haladás kulcsa lenne

Fenti problémák egy személybe koncentrált manifesztációja pedig hogy-hogy nem, pont előttem ült. Már a kikötőből való kifaroláskor erősen aggódni kezdetem. Ekkor nyilván mindenkinek hátra kell eveznie... de emberünknek (nevezzük mondjuk Tompikának) ez a mozgáskombináció -számomra ismeretlen okokból- nem nagyon ment, így juszt előrefele lapátolt, folyvást beleakadva az előtte és mögötte ülő (jómagam) evezőjébe. Nem baj. Menjünk akkor előre, a rajtpozícióhoz, úgy is az a lényeg. Ugye van az a szegény magányos dobos ott az orrban, az legalább ad némi támpontot, mikor kell mártani. Namármost Tompikát ez sem nagyon hatotta meg. Ő inkább saját belső óráját követte, ami elég nagy kár, tekintve hogy neki olyanja nincs is. Eredmény ismét: evező összeakadás, ezzel fél hajó megbénítás, Bandika agyában vérömleny keletkezés, ömleny alatt válogatott gyilkos gondolatok fortyogás.
Jól szocializált énem végül győzedelmeskedett az evező nyelét Tompika agykoponyájába agresszíven beépíteni vágyó énem felett, így nyíltszíni lobotómia helyett atyai jótanácsokkal próbáltam hatni (az egyébként sacc 35 éves) Tompikára. A nevelésnek szerencsére volt némi foganatja, így végül legalább már nem volt direkte útban emberünk. Igaz lagymatag evező mozdulataival egy bogrács pörköltet sem tudott volna alaposan megmozgatni, nemhogy a hajót.
Végre (némi Fábris képzavarral élve) eldördült a rajtzászló, sárkányhajónk 40 edzetlen, petyhüdt karja belevágta evezőjét a vízbe, és kezdte meg koordinálatlan kalimpálását a 250m-es hosszon. A 2:40-es eredmény arra elég volt, hogy a mellettünk fröcsögő másik hajót elhagyjuk, de a győztes 2:15 körüli eredménye mellett kissé komikusan hathat. Most eltekintenék ennek km/h-ra történő konvertálásától részben mert az így kapott eredmény szánalmas, részben mert tudom hogy jóatyám szokásához híven máris lázasan számolja fejben az eredményt. Így az ő kedvéért csak a bejegyzés végén fedem fel eszeveszett száguldásunk mérőszámát.
A finisek után némi elemózsiázgatás következett. Helyi öregek polentát és mellé egy, a pörkölthöz megszólalásig hasonlító (beszélő étel?) ragut kotyvasztottak.
Végre szedelőzködés, hazamenés, és épp időben, mert Eső Úr egy utolsó rohamot intézett a környék ellen.




De nem volt idő lazsálásra, hívott a kötelesség a nap második és még fontosabb eseményére, a magyar EU elnökség közelgő végét megtisztelő záróbulira.



A Festa Ungherese szabadtéri program lévén bizony veszélyben forgott a heves eső miatt, de bíztunk az olasz időjósokban, akik délutánra tisztulást ígértek. A poént már a bejegyzés legelején lelőttem, szóval nem egy nagy rontópálság már most elmondani, hogy végül az olasz időjósoknak csak igaza lett.

A környéken felelhető összes mozgósítható magyar a fesztivál szervezésén serénykedett Laveno egy festői fekvésű kastélykertjében.



A padhurcolás, kajaelőkészítés dandárja még hátra volt, amikor délután odaértünk. Zöldség aprítás a gulyásba, lecsóba, kürtőskalács készítés a parázs felett. A legnagyobb aggodalom eközben még az volt, hogy eláll-e az eső illetve, hogy lesz -e ilyen idő után elég érdeklődő.



Lett. Igen, most ilyen vagyok, mindent előre lelövök. A saccra 50-50 liternyi gulyás és lecsó nagyon, nagyon hamar elfogyott. A farudakon kígyózva sülő kürtős kalácsok előtt embersorok kígyóztak.





A kajafront egyik bástyája, a grillvirsli - csakis az utólagos sürgősségi beszerzésnek hála - végül végig tartotta magát. A grill mögött Krisztivel és Zsolttal karöltve álltuk a kiéhezett népek ostromát.



Emiatt az időközben megkezdett koncertet és néptánc-showt csak távolról élvezhettem, mivel az este túlnyomó részét a vurstok grill-lapon történő gurigálásával töltöttem. Pedig a Kerekes Band rendkívül jó muzsikát húzott a jelenlévők talpa alá, érdemes meghallatni őket. Mindent egybevetve kitűnő móka volt, jó hangulat, boldog arcok - sikeres fesztivál.





Magyar szabadalom a Stringbike, a prototípus 2500 eurós árával ezt is felvettem a "Majd ha gazdag leszek" listámra.








A fesztivál zárása után a renitens fiatalság még egy afterpartin folytatta az estét illetve a másnap hajnalt, csak hogy biztosítva legyen a fél vasárnap átalvása.

Egyébként a  környék szociálisan nagyon aktív, minden hétre jut legalább egy nagyobb megmozdulás és még pár kisebb. Például vasárnap teljesen véletlenül egy csilifesztiválba botlottam Isprában, tegnap este zenei fesztiválon voltunk voltunk Rancoban (melynek népszerűsítése gyanánt mi, magyar JRC-sok élő  zenei kíséretre tavasziszeleztünk is egyet a menza előtt ebédidőben), aztán múltkor egy jó öt percen át kígyózó retro robogó felvonulás pöfögött és dudálgatott el mellettem az úton, megint máskor veterán kabrió kupékból kilobogó  ritkás ősz hajtincsek sorára lesz figyelmes az ember... persze most fesztivál időszak van, nem lesz ez mindig így. Majd télire ki kell találni valami zárt téri foglalkozást (olyankor meg mindenki síel).

Szóval Kedves Címzett, jó az élet itt, hasonló élményeket kívánok odahaza is, illetve ne feledje: egyen sok rostot!

Nyáridővel benapozott üdvözlettel:


Haj-DNS Áruda

PS.: 5,625 km/h

Sárkányok, hajók és egyéb szabadidős tevékenységek

Kedves Címzett!

Hol is kezdjem? "Elõször a munka, aztán a szórakozás" - szokták mondani. Kövessük hát ezt a fonalat, ami talán cinkosan egybe is cseng a "Zucker kommt zuletz" kezdetû bölcsességgel. Avagy a múltheti munkamennyiségemen cinikus fogást találva mondhatnók azt is: semmittevés után édes a pihenés.

És tényleg, a hét hátralevõ felének legnagyobb munkahelyi eseménye az volt, amikor pénteken végre betereltek új (de lehet, hogy csak ideiglenes) irodámba, bemutattak legfontosabb munkatársamnak, signore Számítógépnek. Vele aztán a pünkösd hétfõi szünetet követõ elsõ munkanapon nyílt alkalmam érdemben is együtt dolgozni. Ahogy azt talán így kezdésként "illik", kimondottan rudimentális, különös agytevékenységet nem igénylõ, pepecs feladatot bíztak rám elsõként, gyakorlatilag adatrögzítés. Jelzem, ez nem panasz, jól is van ez így - csak szépen módjával, szakaszosan tessék adagolni a brokit a gyakornok alfertájába. Ha minden "jól" megy, hamarosan úgy is arról fogok panaszkodni, hogy jajdesokamunka.

Szívesen bemutatnám a munkakörnyezetet is, de a szigorú fényékpezés tilalmat egyelõre nem áll szándékomban megszegni. Ezért más, itt meg nem nevezett forrás képeire hagyatkozom, aki a szabály nem ismeretére hivatkozva korábban már elkövette ezt a fõben járó bûnt. Szerencsénkre, mert így láthatja Kedves Címzett a magyar elnökség elõtt tisztelgõ Rubik kockát a fõ körforgalomnál.Amit hamarosan levált majd a lengyel... zongora? Azt hiszem.



A JRC gyakorlatilag egy erdõ, amibe beszuszakoltak majd' 100 kisebb-nagyobb épületet.



És van egy pár hangulatos kis ösvény is az aszfalt utakon kívül.

 

Szóval ebédidõben akár piknikezni is el lehet menni, és ehhez még el sem kell hagyni a munkahelyet. Igen, sajnáljon engem, Kedves Címzett.

8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. Kivéve hétvégén és ünnepnapokon, mert akkor mindent lehet. Szeretem az ilyen kivételeket. És  a mostani hosszú hétvége is egész jól telt, már ahhoz képest, hogy Szent Péter újfent elõszeretettel játszott szerencsekereket a Mennyei Idõjárásbeállító Gépezet vezérlõgombjával. Esett is meg nem is, sütött is meg nem is - így nehéz nagyobb lélegzetvételû programot tervezni, így maradt a sok kicsi.

Péntek este Sesto Calendébe fuvaroztattuk magunkat, egy olasz koncertestre (félig hagyományos népi, félig populáris, félig jazzes - ez így már másfél, de akkor is így marad). A sör tolerálhatatlanul drága a szórakozóhelyeken, decire számolva 1 euroért mérték itt a lõrét (bár a duccsoknál is hasonló árban ment). Sõt még mérniük sem kellett, mert palackosat ittunk. Amúgy jót mulattunk, a végén  még csapatépítõ jellegû, kultúratiprós-egymásba karolós táncot is roptunk.

Szombaton kipróbáltam egy ilyet, hogy dragonboat edzés. Ez nem takar mást, mint hogy húsz mentõmellényes idióta ül egy bazinagy kenuban, és eszeveszettül lapátolja a vizet, miközben egy huszonegyedik idióta veri a dobot, meg még egy kormányoz. Mert hogy lesz ebbõl verseny is, és arra készülni kell ám! Ha sikerül csapatot találnom, még talán részt is vehetek rajta. Az "edzés" után jól megérdemelt pizzázás (nem ezen a környéken fogja enni Kedves Címzett élete pizzáit, azt állítólag ugye Nápolyban kell) és fagyizás következett (gelato - a legfontosabb olasz szó). Az élet szép, a bepállott mentõmellény bukéját megöröklõ sportpóló már kevésbé.

Másnap a sportos életmód jegyében floorballozás (mondjuk úgy teremhoki labdával) és kosarazás után lementünk a tópartra, ahol megejtettem Elsõ Hivatalos Mártózásomat a Lago Maggioreban. A víz közepesen kurva hideg, nem tett jót neki az elmúlt két hét szél és esõ. Bár nem is várhatjuk el egy többszáz méter mély tótól, hogy Balaton jellegû lábvizet produkáljon, de azt mondják lesz ez még melegebb is.

Pünkösd hétfõn pedig egy Bálint kódnevû atyafi spontán vitorlázásra invitált egyik állandó cinkostársammal, Krisztivel (neki volt esze gépet hozni, így az õ képei csodálhatók meg alább).



Gyengébb Kedves Címzettek kedvéért igen, mindketten magyarok. Bálint már vagy két éve él itt családostul, de a Kalóz típusú vitorlását a világért sem hagyta volna otthon. Miért is tette volna, ha egyszer itt van ez a remek tó, tele látnivalóval. Kriszti egy hónapja van itt, ez a hozzám képesti két hét "elõny"  meg is látszik helyi kapcsolatrendszere kiépítettségében, de ez hamar behozható - itt egyszerûen nem lehet nem megismerkedni másokkal, mindig valami új arccal sodorja össze az embert a JRC közösség forgataga.
Ennek apropóján, még a vízi kalandok elõtt egy apró kitérõ erejéig vissza is kanyarodnék a dragonboat edzésre, ahol is összefutottam színdruszámmal, Hajdu Andrással. Eredetileg tatabányai, de lakott Pesten a Nyugati környékén, majd Budán a Mechwart liget környékén, sõt még Hollandiában is idõzött. Nem, nem a tükörbe néztem, és bármennyire is zsenánt ezt a közhelyet bedobni, csakazértis: ilyen lehetetlenül kicsi a világ.

De vissza a Nagy Tó meghódításához. Délben indultunk  kellemes napos idõben, délkeleti szél segített minket úti célunkat, a három északra fekvõ apró szigetet elérni.



Az Isola Bella egy herceg kastélyszigete cirádás kertekkel.



Mivel válság van, manapság a hercegeknek sem megy túl jól, így belépõs a placc, ergo itt nem kötöttünk ki. Az Isola Madre a legnagyobb és szintén a kastélyos-kertes témát viszi, de nem itt fogtunk partot, hanem az Isola dei Pescatorin, azaz a Halászok Szigetén.





Persze a szigetnek már nem sok köze van a halászathoz, az itt lakók jó eséllyel inkább járnak Ferrarival, mint csónakkal (Persze a Ferrarit nem a szieten hajtják, mert ott nem igen férne el még egy Fiat 500-as sem). De hangulata az nagyon megvan a helynek, még így a turistadíszletek és vendéglõk végeláthatatlan sorával együtt is. Sikátor sikátor hátán, kötelezõ jellegû templom a falatnyi földre bezsúfolva...nagyon egyedi. És jó a fagyi.





Amikor a szigetre értünk, még úgy nézett ki, nem ússzuk meg vihar nélkül, de végül pont elkerült minket a zuhany (háttérben a fergeteg).



Hanem a hazaút elején a vihar utóját kísérõ szélbõl kikaptuk a részünket. Ennek hála úgy hasított a kis Kalóz, rendesen ki kellett hajolnunk, hogy ellensúlyozzunk, volt hogy úgy igazán oldalán siklott a hajó (most látom, ahogy Szülõi Címzettjeim így utólag is a szívük felé markolnak, miközben másik kezükkel a nyugtatópirulás dobozért nyúlnak - ezúton üzenem nekik, egyenek sok rostot). Remek móka volt a szembe szél irányába magasságot nyerve, cikk-cakkolva, oldalt váltva hajózni. Végül teljes szélcsend állt be, és motorral kellett hazahasítani, ami nem is volt baj, mert már vagy öt órája voltunk vízen és kezdtünk fáradni.



Bónusz: bemutatom a világ legszebb fekvésû és legdrágább telkére épült, Ispra parti villanegyedével tõszomszédos...dobpergés... csirkeneveldéjét.



Szóval ez a hajózás jó móka volt, így arra az  elhatározásra jutottam, hogyha majd mocskos gazdag leszek, én is hajós sznob leszek.

És újfent apropó: gazdagság. Egy kis bemutató a helyi pénzmosodáról, merthogy egy ötezres faluba is kell luxusautó szalon.



Minden héten rotál valamelyest a géppark, lehet majd mindig megörökítem a friss húst. Persze ilyenem is lesz, ha gazdag leszek.

És most valahol az égen épp véres árnyékot vet a Föld sápadt kísérõjére, de nem nagyon sikerül látni innen a Klubház környékérõl (itt csapolnak csak internetet). Majd elmeséli Kedves Címzett, milyen volt. Hisz ha emlékszik még utam legelején tanácsoltam is, gyönyörködjön a csillagokkal teleszórt égboltban - amin most egy vörös Hold is díszeleg. Remélem megfogadta tanácsomat!

Kozmikus Árnyékot Vetõ Üdvözlettel:


Sanda Hájrud


PS.: Csak nem sikerült befejezni a bejegyzést tegnap, így már 3 napja húzódik. De vegyék úgy, hogy tegnap, a holdfogyatkozáskor írtam.

PPS.: Mégis láttam a Holdat, igaz csak a végefelé, részleges formában. De láttam na.

Heti jelentés

Kedves Címzett!

Remélem közvetlenkedő megszólításommal nem sértem meg, de úgy gondoltam, ennyi idő és levélváltás után igazán kijár a barátibb hangvétel. Fenntartva persze a professzionális légkört és szakmailag kifogástalan beszámolói tartalmat.

Egy hét után jelentkezem tehát, aminek több oka is van. Mint korábban említettem, volt egy kiadós munkaszünet - ami az én esetemben alig ha nevezhető a szó szoros értelmében vett szünetnek, mivel első munkahelyen töltött napom e hét hétfőn volt. Node visszatérve absztrakciós gondlatjátékomból, nem tudtam volna korábban túl sok szüneti eseményről beszámolni, mivel Ispra fellegei jókedvünk egét szürke zivatarmocsárrá változtatták át. Egy helyi kolléga jól sikerült álló -később tántorgó- fogadását leszámítva szociális eseményekben sem bővelkedtünk. Bár említést érdemel még, hogy alkalmam volt megismerni az ándörgránd  komcsibárnak berendezett ANPI nevű vendéglátóipari per kulturális egységet, ami kis túlzással ebben az ötezres városban "A hely". A hely ahol öregek és fiatalok összegyűlnek eltölteni pár órát sörözéssel, biliárddal, csocsóval (nagyon verették az ősz manusok a lasztát, csak úgy néztem) vagy ha ahhoz van kedvük, kikölcsönöznek egy könyvet Che Guevaráról vagy egy filmet Sztálin elvtárs életéről. Egyébiránt a múlt hét napjai tétlenkedéssel, olvasással, borult ég felé ökölrázással teltek.

Hanem aztán jött a hétfő. A délelőtt tartott eligazítások alatt többek között megtanították, hogy hány kamera figyeli a kutatóközpont telephelyét, milyen biztonsági intézkedések uralják a telepre történő be- és kilépést, miért nem szabad bevinni fotóaparátot és hogy miért is nem szabad az őrkutyákat simogatni. A továbbra is "olcsó és jó" díjas menzai ebéd után gondoltam, csak benézek már a munkahelyre, hamár a múltheti hivatalos első napon nem sikerült ott találni senkit. Ezúttal sem volt ott a papír szerinti felelősöm, de a szomszéd szobában tejesen véletlenül sikerült a tulajdonképpeni felelősömmel összefutni, aki majd az elkövetkező egy év gyakornokságom során kézen fogva vezet a szakma rögös útjain. Így sebtiben részesültem is egy gyors körbemutatkozásban, alapozó adomázásban. Felelősöm (nevezzük a továbbiakban Tésasszonynak) egy kedves román származású középkorú hölgy, szobáját állandó számítógép és légtechnika hümmögés valamint -nem feltétlenül az ő hibájából- diszkrét hajléktalanszag tölti meg. Neve Marilena, ami két ismert keresztnév ötvözete - ha kitalálja melyek ezek, Kedves Címzett, ígérem küldök csokoládét.

Munka gyanánt gyorsan átfutottuk kibocsátási adatbázis főbb funkcióit és adott némi szakirodalmat olvasnivaló gyanánt. Ez aztán megismétlődött tegnap és a mai napon is, de állítólag holnap már valami feladatot is rám osztanak. Ez eddig azért sem volt lehetséges, mivel az egyébként errefelé olajozottan sikamló adminisztrációs gépezett itt csuklott párat és nem igazán sikerült még számítógépet illetve szobát keríteniük számomra, így addig Tésasszonnyal osztozom a légtéren. Sebaj, edzett közigazgatási múlttal rendelkező munkaerő lévén hozzá vagyok már szokva az ilyesmihez.

A munkatempó továbbra is relaxált benyomást kelt, nincsenek tág pupillával folyosón rohangáló emberkék, ajtón kidagadó nyakierek, kitépkedett hajtincsnyomok. Errefelé még az is szokás, hogy az emberek ebédidőben elmennek gyorsan sportolni egyet - ma én is így tettem, engedtem az invitálásnak, és egy órát töltöttem egy beltéri evezős edzésen (még ilyen minimedencéjük is volt, rögzített négyszeméyes evezőshajó "szimulátorral"). A kellemes leizzadás után még a menzázás is belefér az ebédidőbe, és még csúnyán sem néznek rád, ha végre visszaértél. Ha ugyanis rugalmas munkaidőben van az ember, előzetes megegyezés után úgy osztja be munkaidejét, ahogy akarja. Ez gyakornokokra inkább úgy igaz, hogy a fix munkaidő korlátait feszegethetik pár órás elcsúszásokkal, de bliccelni nem érdemes, nem azért van itt az ember.

Ennyi hallgatás  után még megragadnám az alkalmat, hogy bemutassam szerény hajlékomat, szemléltetendő sanyarú életkörülményeimet.



Szobám. (azóta betettem egy elfonnyadt bambuszágat dekoráció gyanánt)



Gonyha - sajnos villanyos a plattini, de megszokható



Erkélyi kilátás - mondhatnók tóra néző panoráma, csak nem látszik.



Rende.. izé nappali



Rejtőző bidé.

Az apartman egyébként tényleg nem túl ingergazdag, konform sterilségével  már-már kórházra emlékeztet, különösen hogy a nappaliból a színek utolsó nyomait is száműzte egyik lakótársunk, mivel neki "nem tetszett" sem a szőnyegek, sem a kanapék kékje. Ellenben a "Projekt: Balkonparaszt" megvalósításában ugyanezen osztrák lakótársam egyben aktív tettestársam lett, úgyhogy nőnek a bazsalikomok, saláták és paradicsomok az erkélyen (amíg meg nem halnak). Az apartman harmadik lakója, brazil pajtásunk mindezt elnéző mosollyal nyugtázza, miközben banános szendvicset készít. De róluk még később...

És végül egy sajnálatos szolgálati közleménnyel zárnám, Kedves Címzett. Valamiféle hekkertámadás érte rendszeremet, és egy alávaló internetbetyár nem átallott recept klubot rendezni ezen az információs oldalon. A Kellemetlenségért ezúton is elnézést kérek!

Anagrammális üdvözlettel:

Hajdan Sudár

...és a hajam még mindig tart...

...Pedig elég gyász idő van, Tisztelt Címzett, tegnap is ma is úgy esett, mintha muszáj volna. Mindezt csak a teljeskörű tájékoztatás érdekében közlöm, leszögezem, továbbra sem szeretném blog benyomását kelteni automatikus válaszüzeneteimmel. Elvégre a blog olyan gyerekes.

Persze felhő elvtárs tapintatosan megvárta, hogy a Milánói reptérről békésen és szárazon eltaxizzak a sacc 50 km-re lévő Isprába. Mielőtt még Tisztelt Címzett az adófizetői pénzek felelőtlen elherdálásával vádolna, szíves tájékoztatásul közlöm, hogy ez a JRC külön bejáratú, saját üzemetetésű személyszállító rendszere, nem holmi reptéri hiénavállalat. S mint ilyen teljesen ingyenes - nekem. Hogy mi az a JRC? Egye fene, inkább most tudja meg, semhogy ezen vérezzen el a 3 milliós kérdésnél Vágó Pityu atyai, szánakozó pillantásai össztüzében. Aztán majd gondoljon rám, amikor elkölti a főnyereményt!

A Joint Research Centre az EU Bizottság hatáskörébe eső kutató központ, melynek nevében a Joint - jóllehet kaján röhögcsék tárgyát képezheti önéletrajzomban hollandiai előéletemmel egy lapon említve - nem a tudatmódosító cigaretta szinonimája, hanem a kutatóközpont "közös" jellegére utal.

Ennek a helyi szinten 1800 fős agygépezetnek képezem mától hivatalosan is (szerződéssel) egyik fogaskerekét, rosszabb esetben a homokszemet a gépezetben. Nagyjából 15-en kezdtünk csak a mai napon, és minden hónapban legalább egyszer érkezik friss hús, illetve távoznak a lejárt konzervek - akad munkája a HR-eseknek. Az első napot fémjelző bemutató előadásokon, eligazításokon mellettem pislogott megannyi náció képviselője, így francia, cseh, spanyol, holland, román és persze olasz hölgyek-urak. A szakadó esőben busz hozta vitte a népet a 167 hektáros telephelyen, hogy mindenki bemutatkozhasson a "sajátjainak" az adott egységben, ahol dolgozni fog. Valószínűleg az eső gumik hiánya okozta a gyengébb köridőket amit buszunk futott a JRC Ringen, mindenesetre az elhúzódó kavirnyálás a végén már az ebédidőbe nyúlt, aminek egyenes következménye, hogy biz néhányunk - köztük én is - csak üresen kongó irodákat talált a lelkes fogadóbizottságok helyén. Érthetően az ott dolgozók a természet törvényeit követve csapatostul táplálkozni vonultak. Meg is tudom érteni őket, itt a Mensa vendéglői minőséget hoz kifőzdei áron - hála annak az aprócska ténynek, hogy ez a falatnyi föld itt Ispra mellett nem is Olaszország részét képezi, hanem amolyan senki és mindenki földje, az olasz adók pedig nem érvényesek a JRC kerítésein belül. Tehát ha valaki azt kérdezné hol dolgozom, az "Olaszországban" válasz nem teljesen állná meg helyét jogilag.

Munkahelyi  fogaskerék szomszédjaimat (lsd. kollégák) tehát csak hétfőn láthatom leghamarabb, mivel holnap munkaszüneti nap - ami itt azt jelenti, hogy pénteken sem kellesz bejönni. Ez a körülmény, a 37,5 órás munkahét és a több mint egy órás ebédszünetek az eddiginél valamivel nyugodtabb, relaxált munkatempót és hozzáállást sejtetnek. Ami jól fog esni az elmúlt hazai hónapok után. De hova is ragadtatom magam, Tisztelt Címzett, hol marad a tárgyilagosság, tényszerűség?

Az elkövetkező szabadnapokban folytatom környezetem felmérését, különös tekintettel a szociális és kulturális lehetőségekre, illetve alapvető megélhetési aspektusokra. A vizsgálatok eredményeit természetesen publikálni fogom, összhangban megállapodásunkkal. A rossz idő nem kedvez a fotódokumentációnak, így fényképes illusztrációk megjelenése egyelőre bizonytalan. Hiánypótlásul álljon itt egy stilizált kép egy olasz macskáról:
    ^^
=(o.o)=
  (n n)_

Remélem, fent leírtak kellő információval szolgáltak, a legközelebbi üzenetfrissítésig szíves türelmét kérem.

Üdvözlettel:

Hajdu András