Lago di Como: napsütés, pára, a hajammégmindigtart, George Clooney meg sehol

Kedves Címzett!

Utólag is boldog államalapítást meg Szent István temetést. Mondanám, hogy sajnálom, hogy lemaradtam az idei fővárosi pénzég... izé tűzijátékról, ha történetesen nem a környékünkön zajlott volna az elmúlt hetekben a Tűzijáték Világbajnokság. Na ja még ez is. Összesen három parádés tűzijátékot volt szerencsénk végig állejteni, mondanom sem kell mindegyik odaverte a budapesti petárdákat, őrült profi koreográfia és dinamika volt jellemző mindegyiknél. Az utolsó, lavenoi csinnadratta víztükörig robbanó 100m-es fénypálmáival és tüdőrengető, retinaszaggató fináléjával nem kicsit volt emlékezetes - hiába is küszködnék körbeírni. Néhány elfuserált fotó, de mirefel, mindenki tudja, mi az a tűzijáték.



 



És ha nem lett volna elég az égbámulásból, elmentünk a környék legprofibbjaihoz: a Campo dei Fiori obszervatóriuma hetekkel előre le van foglalva a csillagvizsgálót látogatni vágyó jónépek által, de mi már gondosan feliratkoztunk egy hónappal előtte. Nem sokkal az augusztus közepi holdtölte után jártunk, az ég tiszta volt, de a hőség által felrángatott párás levegő a láthatárt néhány kilométer után kékes homályba csomagolta. Pedig a környezetéből átmenet nélkül, vulkánszerűen felszökő hegy tetejéről remek kilátás nyílt az éjszakai tájra, ami egyfajta égbolt-tükörképként fénycsillagoktól tündöklő településekkel, forgalmas utakkal, tavakkal káprázott.



Némi mérsékelt érdeklődésre érdemes előadást és általános bemutatót követően elkezdtük végre bámulni az eget, először szabad szemmel, lézerpálcával mutogatva a különböző csillagalakzatokra. Mindezt olaszul narrálva, úgyhogy ezen epizód tanulási értéke számomra, hogy úgy mondjam, nem verdeste a csillagos eget. Egy kistávcsővel a Holdat nézhettünk, a nagy gukkerrel (tudod, kupola meg minden) pedig csillagklasztereket és ikercsillagokat szemlélhettünk. De ezekről is olaszul ment a vaker, nem csoda hogy hamar eluntam magam és a végén már csak a Maria által felhozott almás süti befalása és az éjszakai táj illetve nyiszogó hangot adó helyi fauna reménytelen fotózása foglalt el. De persze szép volt jó volt, csak a felét nem értettem, ami azért gondolom feldobta volna az élményfaktort.





Két napra rá standard péntek esti bungaló partival indítottuk a hétvégét, az apropó ezúttal egy lengyel kollegina búcsúztatása volt. Errefel készült is egy káposztás kenyér, ami -szerénységet és szalonképes jelzőket félretéve - kikúrt jó lett. Ennek örömére kenyérkiállítást nyitottam itt a konyhasarokban.

A távozó gyakornokok rendszerint egy ilyen partival búcsúztatják itt eltöltött hónapjaikat, őket pedig itt maradó pajtásaik búcsúztatják könnybe lábadt szemekkel. Ebből a szempontból kissé bizarr és természetellenes ez a közösség - az emberek folyamatosan rotálódnak, ki innen, ki onnan érkezik, majd ide vagy oda röppen tova, közben meg egyesek együtt laknak, együtt dolgoznak, de minimum folyton együtt lógnak, így közel kerülnek, jóbarátok vagy szerelemesek lesznek... de mindeközben végig ott lebeg fejük fölött egy kicsiny óra, ami folyvást csak számolja vissza a heteket. Mint valami nagy, félnyilvános Big Brother, rendszeres kiszavazásokkal. Minden egyes átmulatott búcsúparti egyben emlékeztet, hogy előbb utóbb te is egy ilyen parti apropójaként találod magad, de addig is minden egyes ilyen összejövetellel közelebb kerülsz ahhoz a bizonyos Utolsó Estéhez. Igen, kicsit úgy írok erről az egészről, mint a nagy elkerülhetetlen kaszásról, de belátható, hogy amint kiteszi innen az ember a lábát, egy csomó emberrel, helyszínnel, szokással, mindennapi aprósággal megszakad az állandó kapcsolata, tehát az eltávozók életük egy jelentős darabját kénytelenek maguk mögött hagyni - ami pedig biz' olyan, mint egy kicsit meghalni. Meghalni pedig többnyire senki sem szeret.

Szép helyeket látogatni, viszont többnyire mindenki szeret. Irány tehát Lago di Como, a környék egyik legfestőibb tava. Ja igen, tehát sikerült szakítanom a zord hegyekkel, és végre keblemre ölelhettem a civilizált turizmus édes mocskát. Remélem mindenki jól tippelt előző hétről.
Ami megkülönbözteti a Como tavat a Maggioretól, az talán az, hogy annál egy fokkal vadabb, minden oldalról meredek hegyekkel körül vett, kevésbé városiasodott látványt nyújt. A tó nevét viselő Como a többi parti településhez mérve a nagyobbak közül való, de ezzel együtt takaros óváros negyedével és parti sétányaival kellemes hangulatot és élménydús nézelődést illetve plankinget garantál.

 


 



Egyébiránt a Como tó nevezetességei közé tartozik a megannyi film (köztük az egyik újkori Star Wars) díszleteként szolgáló Villa del Balbianello és persze a jó öreg George Clooney - már ha azóta nem kapott hülyét a tavon vígan ringatózó paparazzóktól és adta el villáját pártucat millió euróért.

Comoból a tó legszebbikének tartott Bellagioba autózva elvileg mindkét fent említett látványosságot látni lehet, már ha tudja az ember, merre nézzen. Én nem tudtam, úgyhogy sem a villát, sem George Clooney szőrös mellkasát nem áll módomban itt prezentálni. Nomeg a tó meredélyes derekán kígyózó keskeny műúton lavírozni, centizni a szembejövők és a sziklafal/korlát között épp eléggé leköti az ember figyelmét, szerencsére rendszeres kiállók adnak alkalmat egy-egy szusszanásra és gyönyörködésre.



Bellagio a fejreállított Y alakú tó három ágának találkozásánál fekszik, eleven képeslap szerű parti sétányáról megannyi szűk lépcsősikátor fut fel a felsőbb utcácskák irányába. Nagyon turistás, de ami szép az szép, "ezt kár vitatni". Kissé szűkös időkeretünkbe sajnos nem fért bele a város feletti magaslat megmászása, ami bizonyára különleges látványt biztosított volna, cserébe azonban elfogyasztottam életem legjobb fagyiját, ami a fagyisbácsi elmondása alapján helyi fügékből készült. Igaz vagy sem, ennél jobb fagyit nem hinném hogy valaha is fogok találni, már ezért is érdemes elzarándokolni Bellagioba (persze csakis füge szezonban).








Hazakanyargózás immár szürkületben, az út vissza Comoba így is mesésen szép, némely tóba szaladó meredélyfalu már-már olyan látványt nyújt, mint a híres liguriai Cinque Terre falvak valamelyike. Este 9 körül Comoban elkeseredett próbálkozást teszünk a "jó pizzát enni északon" project keretén belül, teljes a kudarc mondanom sem kell. A nyomok egyébként Varesebe vezetnek, azt mondják ott van egy jó nápolyi stílusú pizzázó. Meg lesz (n)é(z)ve.

Itt meg is állnék a mesével, hamár így nagyjából beálltam a két hetes eltolódással való beszámolásra. Meg aztán ha most hétvégén speciel nem történne semmi, akkor legalább a legutóbbi hétről tudok írni. Hál' istennek lesz mit.

Üdv:

Dzsordsz Klúni