A belem is kivan

Kedves Címzett!

Meglepően nehéz tartani a "heti egy életjel" beosztást a mindennapok forgatagában. Valahol ott hagytam abba immár -ó jaj- több mint egy hete, hogy el kéne mondani miért is csúszott a legutóbbi bejegyzés, erre tessék: újabb slendrián késedelem. Nincs mentség, de meg kell mondjam néha úgy érzem itt magam az események bábeli kuszasága közepette, mint a háborgó tengeren magatehetetlenül sodródó tutaj. Ez nem panaszkodás, hisz kellemesen sodródom, egyik hullámtól a másikig, egyszer erre, másszor arra... az ember néha megpillant egy szigetet, és elhatározza, hogy na ott azért jó lenne egy kicsit partot fogni, megpihenni, de aztán mire feleszmél, már rég láthatáron kívül van a szárazföld és jön a következő. Szóval amikor az ember elhatározza, hogy "na ezen a héten most ezt meg azt jól meg fogom csinálni", és a rákövetkező héten ráeszmél, hogy bizony a megcsinálás elmaradt, na akkor az nem jó érzés. Úgyhogy mostantól megpróbálok masszívabb keretet adni a mindennapoknak, hogy valamennyire azért megmaradjon az "én irányítom az életemet" érzés illúziója. Kész, leírtam, az irányelv hatálya azonnali.

Például a mai halaszthatatlan tennivalóm azt hiszem a múlt hévége eseményeinek megörökítése, amit olyan hatásvadász módon homályba burkoltam ezidáig. Ez a burkolás, feszültségkeltés és misztifikálás mondjuk lehet egy kicsit öngól volt a szóban forgó esemény banalitását tekintve... szóval amiért legutóbb késve jelentkeztem annak oka egy általunk szervezett parti és annak előkészítése volt.

A partit állandó cinkostársainkkal összefogva hoztuk tető alá, a helyszín praktikusan a lányok bungalója és az előtte elterülő parkoló volt, így legalább nem a mi lakásunkat dúlta fel a nép. Az előzetes tennivalók közt ott volt a hangrendszer és a partizenék összekunyerálása, szórólap/plakát készítés, bevásárlás, grill kölcsönkérés és végül a végső előkészületek: szobaátrendezés, hadtáp és sangria kotyvasztás. Mindezek az egyéb aktivitások mellett simán lefoglalták az előző hetünket, de mire eljött a péntek, szerencsére minden készen állt.



A téma - mert hogy itt általában illik témát adni egy partinak, többek között azért is hogy könnyebben be lehessen azonosítani a sok hasonszőrű esemény közepette - kifordított est. Az emberek kifordított ruhában érkeztek, de a helyszín is ki volt fordítva, lásd asztalka és tévé a parkolóban, bringák, ágak, kövek a házban.





Jómagam kissé szószerint vettem a kifordított témát úgyhogy a kívülre vett felettébb mókás alsónemün túl közkincsé tettem belsőszerveimet, illetve hátamon gerincoszlopomat lehetett megcsodálni. Hasonló megközelítést csak a hírhedten hibbant angol srác, Rory alkalmazott, aki csontvázat és koponyát rajzolt bőrére és kívül hordta szívét. "Nagy elmék ha találkoznak" szokták modani, de ugyanúgy ide illene a "Hülyeség, az bezzeg megy" kezdetű mondóka.






Nagy szerencsénk volt az időjárással, a szokásos délután-későesti vihar elmaradt, az egyetlen bökkenő az volt, hogy némi kommunikációs zavar következtében velünk egy időben egy másik esti megmozdulás is szerveződött a tó melett. Amikor először hallottunk a tó-partiról a hét elején, úgy tudtuk, szombaton lesz, így a mienket péntekre tettük. De persze kiderült hogy mégiscsak jól összeütköztettük az időpontokat, a halasztás meg nem volt lehetséges a mi részünkről. Az emberállományra azonban így sem lehetett panasz: jóllehet rotálódott a népség, volt, hogy egy időben 50 fő mocorgott a parkolóban műanyagpoharakat szorongatva, grillezett falatokat csócsálva.

A pofánvakuzott lárvaarcok prezentálásától most eltekintenék, de elmondható, hogy jó volt a hangulat. Hajnali négykor elégedetten takarítottuk össze a romokat, persze ennek végeztével elhangzott a méltán retteget varázsmondat, ami oly sok mulatásban megfáradt embernek okozott már infarktus közeli állapotot: "Let's go to the lake!" , menjünk a tóhoz, kiáltotta Maria, de miután sztoikus higgadtsággal ráadtuk a kényszerzubbonyt, szépen hazacsoszogtunk és bevetődtünk -ha úgy tetszik beplankeltünk- az ágyba.

A szombat délután némi vásárolgatással, pihegéssel és szorgos esti blogírással telt - gyengébbek kedvéért most értünk el abba az idősíkba, amikor a legutóbbi nagybejegyzés készült, megörökítendő az azt megelőző hét eseményeit. Ha hasonlattal élnék, azt mondanám olyan ez, mintha egy nagyon-nagyon távoli bolygóról küldenék rádiójeleket - minden eseményről csak egy héttel később szerez tudomást a Föld.

Vasárnap megpróbáltunk shopping körutat tenni egy távoli bevásárlókopmplekszumban, de hiába égettük a benzint, mert meglepetésünkre minden be volt zárva. Errefelé úgy tűnik nem szokás vasárnap áldozni a kapitalizmus oltárán., ehelyett a templomokban estefelé  mindenhol tömegesen miséztek. Egyház-kapitalizmus 1:0.

A végefelé még megragadom az alkalmat, hogy felhíjam a figyelmet a vadonatúj planking oldalra, ahol majd folyamatosan egybegyűjtöm az emlékezetes planking momentumokat.

Mivel ez a hétvége is sűrű volt, új, összeszedettebb életfilozófiámnak megfelelve leszögezem, hogy e munkahét végéig beszámolok erről is - aztán ha nem jön össze, kezdhetek aggódni önszervező képességem avagy akaratom erejében. Reméljük ez nem következik be, és nem kell efelett érzett szégyenemben kolostorba vonulnom vagy hegyi remete létbe száműzve vezekelnem. Szemfülesebb Kedves Címzettek most elcsíphettek pár elejett kulcsszót a következő bejegyzés tartalmából - mily izgalmas!

Üdvözlettel:

Én