Egy börtöncella falára

Kedves Címzett!

Elképesztő. Nem létező falinaptáram nem létező lapjai megbokrosodott őszi falevélként peregnek le helyükről, és tűnnek el a „Multi-Dő” márkájú iratmegsemmisítő tátongó torkában. Ha történetesen börtönben senyvednék, akkor most újabb hét strigula nézne vissza rám cellám betonfaláról. Valahogy így: |||| ||
Bár mint tudjuk a börtön ablakába soha nem süt be a nap, úgyhogy ezt alapul véve valószínűleg nem látnék semmit. De szerencsére nem vagyok sitten, így a fal helyett az internetre firkálhatok.

Jó érzés a letűnő napokat megörökíteni, dacolni az iratmegsemmisítővel. Egy többszörösen tükrözött szerveren tárolni ezeket az emlékeket pedig legalább olyan biztos médium, mint az ominózus börtön fala, ami a belevésett strigulákat őrzi. A saját fejemnél mindenesetre biztosabb a megörökítés ezen formája, mert nekem olykor már a legutóbbi napok eseményeinek visszaidézése is nehézkesen megy – részben mert mulya vagyok, részben mert a sok apró részlet és történés könnyedén egybefolyik, elillan az emlékképek sokaságában. Nomeg maga a leírás folyamata is egyfajta szintézist, agyi rögzítést eredményez. Na szóval ezért is jó ide leírni dolgokat, hogy aztán segítsenek emlékezni.

Emlékezni fogok például lakótársaimra, akikkel megannyi köbméternyi közös levegőt szívtunk már el. Róluk is írok hát pár sort.
 
Fabiano



Brazíliából érkezett még május közepén, szintén gyakornok,de kissé eltérő konstrukcióban, mivel pénzét nem az EU-tól kapja (vicces is lenne), hanem egyfajta brazil kutatói ösztöndíjból. Harmincx éves kora természetesen  nem mentesíti a szociális pezsgés alól, itt kérem mindenkitől kíméletlenül el van várva, hogy pezsegjen, oldódjon jól. A brazilokat övező közhelyek alapján gondolhatná Kedves Címzett, hogy nehogymár egy brazilt kelljen bulizásra noszogatni, de Fabiano inkább visszafogott, nem egy folyton pörgős lélek, gyakran csak úgy elnyúlik a kanapén olvasgatva, nincs kényszeres menési ingere. Szóval közvetlen, de visszafogott, szeretetreméltó fickó.
Rokon nyelv lévén jól beszéli az olaszt, de azért jókat mulat magában egy-egy elcsípett furcsa olasz kifejezésen, vagy akcentuson, érzékeny a nyelvi humorra. Előszeretettel utánozzuk együtt a talján akcentust és gesztikulálást, csak nehogy a végén már szokásba csapjon át.
Aztán csak úgy felsorolás szerűen:

• szereti a sárgadinnyét.
• szeret kenyeret sütni.
• nagyon sokszor, nagyon alaposan mos fogat, fogselymezik, szájvizezik
• sportja a röplabda
• szabadidejében vőlegény

Manfred



Február óta bitorolja a lakást az osztrák óriás. Szintén gyakornok, de vannak Belgiumba vezető tervei is. A kopasz fej nem stíluselem, egy betegség következtében 13 éves korában minden egyes szőrszála kihullott, soha életében nem kellett borotválkoznia. Néha rendrakási, tisztogatási roham tör rá, ami érdekes kontrasztban áll azzal, hogy a földre esett kaját rebbenés nélkül megeszi, és szeret a talajban turkálni, amikor a növényeivel foglalatoskodik. Merthogy ő is a balkonparasztkodást híve, továbbá előszeretettel kirándul, hegymászik. Nagy becsben tartott biciklijét fent tartja a lakásban, aminek nem sok értelmét látom, lévén úgyis olyan lehetetlenül magasra van állítva az ülés, hogy azzal senki nem tudna elindulni. Örömét leli a praktikus, kényelmes, logikus dolgokban, legyen az egy jó csomagolású mosópor vagy egy kézre álló konyhai eszköz. Ezzel összhangban szeret mindent gyorsan csinálni: gyorsan sétál, gyorsan biciklizik, gyorsan úszik, gyorsan eszik, gyorsan iszik. Még otthon is úgy közlekedik, mintha a kifutó félben lévő tejhez rohanna, vagy késésben lenne, holott épp csak pl. a könyvéért indult. Mozgása saját bevallása szerint kissé koordniálatlan, ezért is nem szereti a csapatsportokat, labdajátékokat - ezzel együtt sziklát mászni bezzeg rendszeresen jár. (Fényképét kérésére letöröltem)
Szeret mindenféléket kotyvasztani, legújabb hóbortja a házi sörfőzés, amit elmondása szerint a héten meg is kezd. Amit cseppet sem bánok, hisz siker esetén majd elmondható, hogy nálunk a szilárd és a folyékony kenyér is helyben készül.


Összességében gyakrabban lógok Fabianoval, több a közös program és ismerős. De mindkettejük jó lakótárs, nem panaszkodhatom. Rend is van, lazaság is van, szóval az otthon töltött nem túl számos óráink fesztelen légkörben és környezetben telhetnek.

Aztán emlékezni fogok a nagy zabálásokra. Itt nem nagyon lehet diétázni: túl gyakran csap át egy ártatlan szomszédbaruccanás feneketlen későesti habzsolásba, kíméletlen hűtőkibelezésbe. Még szerencse, hogy ennyit mozgunk, különben hízótábor lenne a dologból. Az árak közepesen elszálltak, Hollandiához mérten kifejezetten drágábbnak érzem az élelmiszer árakat, és akkor a különböző szolgáltatásokat most nem is említem. De a választékra és minőségre nemigen lehet panasz. Amint módom nyílik rá, csinálok egy kis bolti körtúrát.

A nagy gondolati csapongások végére egy villanás erejéig megemlékeznék a múltszombati magyar főzőcskéről, amivel a magyar elnökséggel járó szervezési terhek lezárultát ünnepeltük. A menü marhapörkölt volt tésztával és ízlés szerint ultival.












És még egy adósságomat rendezném, közkívánatra íme Kleofás, a renitens szemöldökszál. A poros szemüveglencse megszólásától  most lehetőleg tekintsünk el. Egyesek rózsaszín szemüvegen át szemlélik a világot, én a porosra esküszöm.

 

Még mielőtt búcsúznék, egy pillanatra tisztelegjünk a mai napon útjára bocsátott, korunk utolsóként fellőtt űrsiklója előtt. Az Atlantis STS 135 számú küldetése 30 évnyi űrtörténelmet zár le, Isten avagy Google tudja mi lesz ezután az űrrepülés következő eszköze.

A végtelenbe és tovább!

Surmó Jiddis Kanhal